| Cím: REC
Készült: 2006
Írta: Qtaroh Hanamizawa
Rendezte: Ryutaro Nakamura
Készítette: Project REC, Shaft, TBS
Zene: -
Típus: Komédia, Dráma, Ecchi, Szerelem és Románc
Formátum: Tv sorozat (9 rész)
(16 éven alul nem ajánlott)
Hát ez érdekes anime, mert kicsit olyan, mintha maguknak az anime készítőknek, meg hangszínészeknek készűlt volna. Már csak azért is, mert a sorozat éppen az ilyen hangstúdiós és üzleti reklámszakmát mutatja meg elég közelről. Szóval aki még nem látott közelről ilyen munkahelyeket, azoknak ez igen érdekes lesz. És úgy, hogy közben nem is annyira unalmas, sőt inkább vicces. Viszont mivel életszerű, kell, hogy tartalmazzon eléggé komor jeleneteket is. Mivel alapból egy szerelmetes történetet mesél el, Onda Aka (kezdő hangszínész ) és Matsumaru Fumihiko (reklámszakembere egy édességeket forgalmazó cégnek). Na ná, hogy egymásra találnak, mint munkahelyi társakként, mint élettársakként is, mivel szegény Aka-nak leégett a szálláshelye de ott volt Matsumaru és segített rajta
Szóval nem a dráma van a középpontban, hanem az emberi kapcsolatok és a nagy álmok beteljesítésének lehetőségei. Aka egy nap olyan nagy színésznő szeretne lenni, mint Audrey Hepburn. Vajon sikerül-e neki ? Ha nem is azért nézzük végig, mert egyszerűen kiváncsiak vagyunk a végére, akkor azért biztos végigfogjuk, mert olyan aranyosés meg talán azért is, mert Ecchi-s is egy kicsit.
Egész tűrhető lenne, csak azt a macskafás reklámfogást mellőzhették volna, tényleg egy kicsit talán túl sok egyszerre. | |